Kalandozzunk Kulináriában

Szegény zöldséges lány, most már biztosan teljesen lököttnek tart. Ma bementem, vettem apró padlizsánokat, száraz tarkababot, fokhagymát, hagymát és, mivel beleszerettem, 2 szép zöld almát. Ez még nem is lett volna olyan megdöbbentő, de mikor az üveges, esetleg konzerv csicseriborsóról érdeklődtem, szegény csak állt, és nem értette, hogy minek is az nekem. Úgy döntöttem, gyorsan elmesélem neki, és ebben a mögöttem kígyózó sor sem tartott fel. Nagyon megörült az ötletnek, és pláne, hogy az ő munkahelye meg van említve, mi több, ő maga is. Rögtön el is kérte hát a blog címét.

Kedves Zöldségeslány!
Ha ezt olvasod, idetaláltál! Remélem tetszeni fog!
Szeretettel,
E.

A babokat beáztattam, és mentem a dolgomra. Mire hazaértem, a babocskák megszívták magukat vízzel, és vidáman mosolyogtak az edénykéből. Jamie receptje szerint fehérbabot kell(ene) használni, én azonban a tarkabab mellett döntöttem.
Olyan jól néztek ki a hüvelyeseim, hogy gondoltam, megosztom őket veletek. Íme:

A babot feltettem főni, addig a csodaszép, mély-lila padlizsánjaimat vettem kezelésbe, de nem állhattam, hogy ne örökítsem meg őket:

A padlik héját megszurkáltam, és bedobtam őket a sütőbe 40 percig. Nem kellett sok, hogy a konyhát belengje a sülő padlizsán kissé kesernyés illata.

Mikor a bab megpuhult, és a padlizsánjaimat is kivettem, feldobtam a fokhagymát, a bazsalikomot, és az előírt csilipaprika helyett használt édeskés, de csípős csiliszószt. Fantasztikus illata volt ennek a háromnak, és vidáman sistergett a szósz és az olaj a fazék alján. A szerelmi háromszöget összeérésük csúcsán kaptam el egy fotó erejéig:

Míg ők elmélyítették kapcsolatukat, én óvatosan félbevágtam a padlizsánokat, a belsejüket kikapartam, a héjukat pedig félretettem. A padlizsánok a fokhagymás egyveleg után ugrottak, kicsit pirultak, majd a hívogatóan a puha bab felé kacsintottak. A babnak sem kellett több, rögtön csatlakozott az illatos kvártetthez, némi alaplé kíséretében.
A levest újraforraltam, és kézi mixerrel hanyagul átfutottam. Hamarosan egy kész, sűrű, Jamie szóhasználata szerint "dögösen krémes matéria" alatt zártam el a gázt.
A padlizsánhéjakat ollóval kicsit körbevágtam, ahol lukacsosak voltak, a belső részüket rásimítottam a résekre, hogy ne folyasson a rögtönzött tányérom.
A levest visszatöltöttem a héjakba, krémsajttal és egy kis trappistával díszítettem. A tányér szélén és a sajton petrezselyem úrnő ült, mintegy az étel megkoronázásaként.

Ez a leves korántsem olyan fotogén, mint a tegnapi minestrone volt, viszont egészen pazar íze van.

Nagyon hamar eltűnt ismét az (alkalmi) tányérokból, amit büszkén néztem. :)
A padlizsán kesernyés, a csiliszósz csípős-édes és a bazsalikom markáns íze nagyon jól vegyült a bab jellegzetes eszenciájával.
Nyamm :)
Hétvégén újra találkozunk! :)

       A tegnapi vásárlós kudarcból tanulva, délután háromkor a kedvenc zöldségesem felé vettem az irányt. Vettem sárgarépát, kelkáposztát, paradicsomot, póréhagymát, fokhagymát és zellert. Bár nagyon szeretem a boltocska hangulatát, eddig 1-1 almáért szoktam beugrani, néha egy szem hagymáért, vagy pár szem krumpliért. Az eladólány csodálkozva nézegette a halom zöldséget, de nem kérdezett rá, pedig láttam rajta a vágyat. :)
Itthon aztán rögtön nekiálltam fotózni, hogy a zöldségek megszokják az új lakást. :) Mindenképpen meg akartam nektek mutatni a tett színhelyét, íme hát:

A 37.5 négyzetméteres kis lakásunk apró konyhája, ahol a csodák történnek. Mikor először ideköltöztem, nem gondoltam volna, hogy valaha is képes leszek ebben a konyhában főzni, mert annyira picinek találtam. Utáltam még a reggeliket is megcsinálni, és nagyon bántott. Vannak időszakaim, amikor rám tör a főzhetnék, és nekem olyankor főz-nöm-kell. Akkor is ez történt. Úgy döntöttem nem érdekel mekkora, hogy keskeny, hogy kevés és szűkös, beléptem a konyhába, és olyan volt, mint egy randevú, ami először elég döcögve indul, de aztán szerelmet szül. :)

A sztárfotó elkészülte után rögtön belecsaptam a lecsóba... akarom mondani a levesbe; zöldséget sikáltam, pucoltam és kockáztam, ami egész egyszerűen gyönyörűen mutatott a vágódeszkán, ezért mindenképpen meg akartam osztani:

Kifejezetten mókásnak találtam a zeller könyvtámaszomat. Komoly beosztásban volt a kis gumó, hiszen nélküle a levesem nem valósulhatott meg. Jutalomból nem is vágtam fel, mert csak a szárára volt szükségem. (Lábjegyzet: Köszönőkártya a kis zellernek!)

A zöldségeket a paradicsom és a kelkáposzta kivételével egy jó nagy löttyintés olivaolajra dobtam egy nagy nagy fazékban. :) Jamie szerint itt kell hozzáadni a rozmaringot, amit én meg is tettem, ami mennyei illattal töltötte meg a kis konyhámat. Ekkor olvastam tovább a receptben, ahol aztán leírta (ismét), hogy a rozmaringot itt adjuk hozzá (ott is hozzáadtam :)). Ezután nem sok teendőm volt, míg a zöldségek meg nem puhultak, így jutott idő az ismételt foto-dokumentálásra:

A következő 15 percben a zöldségek összepárolódtak, és megpuhultak, ami engem kissé meglepett. Egy kanál olívaolajon a "Proli" típusú gázsütőmön eddig minden lehetséges étel megégett (és ital is, mert igen, kedves olvasó, bizony a fazékban készült tea filtere is odakap néha :)). Komolyan persze nem féltem a leégéstől, mert

az ex-főnököm tanácsát követve, ilyenkor azt mondjuk, a zöldségeket karamellizáltuk. Ezek a zöldségek gyönyörűen megpárolódtak, picit összeértek és alig várták, hogy a felaprított, kimagozott paradicsom vidám szörcsögéssel landoljon rajtuk. Itt estem dilemmába, mert a recept alapléért sikított, amit elfelejtettem főzni. Gondoltam én. Idegesen turkáltam a mélyhűtőmben, (még a spájzba is benéztem, bár ott ritkán tartok ilyen dolgokat) mikor a jeges sötétségben megcsillant egy doboz. A remény fagylaltos dobozban érkezett. Egy pár perc olvasztás után ott gőzölgött előttem a zöldségleves, amit 2 hete főztem, és a leszűrést követően a paradicsom után öntöttem a fazékba:


"Így nézek ki"-  integetett a már majdnem kész leves a fazékból.
Én gyorsan lefedtem, hogy nehogy kiintegesse magát, és míg 10 percig főtt sértődötten. Felvágtam a kelkáposztát, és hozzáadtam a feltördelt spagettivel, hogy további 15 percig főjenek egybe a ízek immáron káposztástul, mindenestül. 

Tizenöt perccel később aztán megkóstoltam, és tettem bele még egy kis sót, mert az alaplé nem volt elég sós. Aztán már nem sok dolgom volt, csak, hogy leszaladjak a boltba sajtért, ami nem parmezán, hanem trappista lett, anyagi és magdinéninélcsakezvan okokból. :)
És íme, itt az elkészült mű:

Ő az, forrón gőzölög (igazából gőzölgött, mert azóta nyoma sincs már :)).

Ma megtanultam, hogy a minestrone leves szereti, ha fotózzák. :) Ezt a közelit akkor kaptam el, mikor barátaival, rozmaringgal és sajttal pózolt. :)

Az étel megvalósítása kevesebb, mint 1000 forintomba került, és a tervezett 2 adaggal szemben most egy regimentnyi levesem van, de el fog fogyni. :) Bárcsak meg tudnám veletek osztani a blogon keresztül, hogy milyen íze és illata van. :)

Holnap a 'padlizsánkrémleves fehér babbal és ricottával' nevű csodába vágom a fejszém, aminek remélem az íze is olyan fantasztikus lesz, mint a neve. Én mindenesetre nagyon várom. :)

Én nagyon akartam. És nagyon terveztem. A sors keze, hogy bezárt körülöttem minden bolt, mire odaértem. Persze nem adom fel. Tehát: minestrone holnap :)

Ma még semmit. :)

Jamie Oliver a kedvenc szakácsom mióta az eszemet tudom. Egyszer karácsonyra megkaptam a Pucér szakács c. könyvet, amiből ugyan többször főztem, sosem főztem belőle úgy igazán. Most ez a cél. Közel 130 receptet (ugyan a könyvben összesen több van, de magamban bizonyos ételeket egy családba tettem, egyszerre fogom őket elkészíteni, mert megfőzésük és hozzávalóik nem különböznek annyira, hogy ne egy napon kísérletezzek velük) szeretnék végigfőzni fél év alatt.
Azokat az alapanyagokat, amelyeket nem találok meg (bár kitartó kereső vagyok :)), más, Magyarországon fellelhető hozzávalóval fogom helyettesíteni, úgy, hogy az étel, illetve a recept a lehető legkisebb mértékben térjen el az eredetitől.
A receptek 4-6 főre szólnak, de én sokszor inkább 2-3 főre fogom ezt csökkenteni.
A nagy kaland holnap kezdődik a minestrone levessel. :)